Embertelen amit tett a látássérült apukámmal EZ a buszvezető! Ám a java csak ezután jött.. Nem szoktam panaszkodni, de most könyörgöm adjátok tovább, hogy tudjon Erről mindenki!


Embertelen megaláztatás ért egy látássérült mozgáskorlátozott férfit Ózdon, amikor egy busz sofőrje leszállította őt a járműről – az eset két hete történt.


A 62 éves Simon György felmutatta kedvezményes utazásra jogosító érvényes igazolványát a személyi igazolványával együtt, ám a buszvezető azt nem fogadta el.

– Az én buszomra ez nem vonatkozik. Fizessen, vagy szálljon le – idézte a sofőrt a férfi. – Többször kérleltem, hogy nézze meg a kártyámat, de egy pillantást sem vetett rá. Végül az üléséből felállva förmedt rám, ha nem szállok le, lerak – mesélte felháborodva György.
– Két éve jár bottal a férjem – kezdte Simon Györgyné Mária (63). – Szürkehályoggal műtötték, ám az operáció nem sikerült. Emellett cukorbeteg, tüdőasztmája és fibrózisa van. Három agyvérzésen van túl, az első után mozgáskorlátozottá vált, a gerincét másfél hónapja műtötték. Nagyon elkeseredett, hogy így megalázták. Eddig egyszer sem adódott hasonló probléma – mondta az asszony. A következő buszon nem kötöttek bele Györgybe, sőt a sofőr még segített is neki felszállni.



(Simon György igazolványa a helyi járatokon ingyenes, a helyközin pedig 90 százalékos kedvezményes árat biztosít bárhol az országban)

Ezután az autóbuszállomásra ment panaszt tenni. – A mi buszunkon fizetni kell. Ön talán kivételes személy, akire más törvények vonatkoznak? – kérdezték tőlem a pultnál. Amikor megkérdeztem az úr nevét, közölte, hogy ne személyeskedjek. Azt mondta, hívhatom az atyaúristent is, akkor is a sofőrnek van igaza – emlékezett vissza György, aki a történtek után sírva hívta fel feleségét.

Az érintett közlekedési cég lapunknak a történtek kivizsgálását ígérte. A házaspár az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhatna,és mint elmondták: ők nem kártérítésre, hanem csupán egy őszinte bocsánatkérésre vágynak.