FRISS: Súlyos életmentő műtétet kellett végrehajtani a híres énekesnőn, Szíj Melindán. Imádkozzunk, hogy teljesen felépüljön! EZ a komoly betegség támadta meg:


Ezért volt szükség az életmentő beavatkozásra!


A Megasztár egykori közönség kedvence Facebook-oldalán közölte a rossz hírt: Gyengélkedik, ezért előre nem látható ideig nem vállal fellépést. Később férje is megerősítette a hírt, műteni kell Melindát:

„Találtak a szervezetében egy egyenlőre jóindulatúnak beazonosított csomót, de szerencsére még időben fordultunk segítségért, így egy megelőző operáció vár rá, ám a betegsége egyéb részleteiről többet nem szeretnénk elárulni, csak annyit, hogy egy daganatot azonosítottak az orvosok. Amint felépül, jelentkezik majd – nyilatkozta Szíj Melinda férje.
Mára már Melinda túl van az életmentő műtéten, és otthon lábadozik:


„Szerencsére túl vagyunk a műtéten, Melindát megoperálták, és komplikáció nem lépett fel. Óriási kő esett le a szívünkről – mondta az örömhírt lapunknak az énekesnő férje, Szekér Attila, aki egyben neje menedzsere is.

'Most a legfőbb feladatom, hogy lessem minden kívánságát, és segítsek neki abban, hogy minél előbb felépüljön. Nyár végén szeretne visszatérni a szeretett közönségéhez, de ahhoz most nyugalomra van szüksége.” – tolmácsolta kedvese szavait a menedzser, arra hivatkozva, hogy az énekesnő kimerült, nem tud nyilatkozni.

Imádkozunk az énekesnőért, és azért, hogy teljesen felépüljön majd!