A Miniszterelnök nem kíván belefolyni a szombati tüntetésbe, ezért tegnap sietve elhagyta az országot - Ezeket mondta elutazása előtt:- Legyen szíves ossza már meg, aki szerint a miniszterelnöknek igenis itthon kellene lennie!


Mint köztudott, holnap nagy tömegek fognak az utcára vonulni és a kormány ellen tüntetni. A szervezők szombat délután fél 6-kor az Operaháznál várják a demonstrálókat és onnan indulnak majd a Parlament elé. Több párt is jelezte, hogy részt vesz a tüntetésen és ott lesz a vonuló tömeggel mivel úgy érzik, hogy országos méretű választási csalás történt, hiszen egyre több olyan tény lát napvilágot ami erre enged következtetni. 


Ezzel a szöveggel hívják fel az eseményre a figyelmet a szervezők: 

„Talpra, magyar! Tüntetnünk kell a demokráciánkért és a szabadságért! Itt akarunk élni! Szabadon, egy szabad hazában! A Fidesz választási rendszere, a kormány gyűlöletkampánya a többséget egyharmados kisebbségbe szorította. 

Ezért követeljük: 

A szavazatok újraszámlálását! 

Gyűlöletkampány helyett szabad sajtót, pártatlan közmédiát! 

Tisztességes választást! Új választási törvényt! 

Az ellenzék ne magával harcoljon, hanem álljon ki a többségért!” 

Több tízezer emberre számít a rendőrség, aki szintén nagy erőkkel készül a demonstrációra. Több térfigyelő kamerát is felszerelnek a szombati tüntetés idejére. 

Eközben Orbán Viktor sietve elhagyta Magyarországot és Nápolyba utazott. Erről ezek a fényképek tanúskodnak: 




Elutazása előtt ennyit mondott az őt megkérdező újságírónak: 

"Sürgős teendőim Nápolyba szólítanak ami nem is baj, mert nem kívánok részese lenni egy olyan az ellenzéki pártok által gerjesztett kitalációkra és elméletekre épülő tüntetésének, ami a kormányom és személy szerint ellenem irányul! Szerda délután minden párt a kezébe vehette valamennyi szavazóköri jegyzőkönyvet. Ezek ellenőrzését megkezdték és hamarosan be fogják látni, hogy minden a törvényeknek megfelelően zajlott. Az ország döntött!" 

Legyen kedves ossza már meg, aki szerint a miniszterelnöknek igenis itthon kellene most lennie!