BOTRÁNY! A Híradó munkatársai beismerték: "Sorozatosan nyíltan hazudtunk, a kormány utasítására!" Ezeket kellett mondanunk a magyaroknak: - Lelkiismeretes igaz magyarként, kérjük ossza meg az, akit szintén felháborít!


Sorra derülnek ki a disznóságok. Név nélkül kérdezték őket. Őszintén elmondták, hogyan befolyásolta munkájukat a kormány még közvetlenül a választások előtti estén is.


A brit Guardian az MTVA több alkalmazottját is arról kérdezte, hogy megy a munka az állami médiában. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy a kormány elvárásait teljesítsék.

Az újságírók elismerték, hogy a hálózat csak a menekültekről szóló negatív történetekre fókuszál, ezeket pedig a bűnözéssel és a terrorizmussal kötik össze.

Példaként hozták fel a münsteri gázolást, amelyről az M1 a választások előtti estén még mindig úgy számolt be, mintha iszlamista terrorcselekmény lett volna, pedig már régóta tudni lehet, hogy egy német férfi volt az elkövető.

"Sosem tapasztaltam még ilyet, még az MTVA-nál sem. Ez tisztán hazugság volt" - árulta el az egyik dolgozó.

"Úgy gondolom, ez félelmet keltett. Pavlovi reflex alakult ki az olyan szavakra, mint a veszély, a terrorizmus, a migránsok, az ellenzék, Soros és Brüsszel.

A toleranciát rendszeresen bírálják, míg a bevándorlás elleni gyűlöletet az egyedüli érvényes véleménynek állítják be."

Az MTVA alkalmazottai elárulták, hogy a menekültellenes üzenetek gyakran egyenesen a kormánytól érkeztek. Akik olyan anyagokon dolgoztak, amelyekben Orbán Viktor is érintett volt, egy kulcsszavakkal teli listát kaptak. Olyan esetek is előfordultak, amikor telefonon, szóról szóra lediktálták, mit kell írniuk, ők pedig azt sem tudták, ki van a vonal másik végén.


A közvetlen kormányzati befolyást a Guardian által látott dokumentumok is megerősítették. Ezek szerint a miniszterelnök stábjában dolgozók azt is kiadták az újságíróknak, melyik kormánykritikus magyar állampolgárok ellen kell karaktergyilkosságot elkövetniük.

Az újságírók azt mondták, az igazságérzetük miatt döntöttek úgy, hogy kitálalnak. Voltak olyan hazai televíziós munkatársak, akik a választások eredménye után a felmondáson gondolkoztak.

"Szörnyen éreztem magam, mert láthattam, hogyan tudjuk befolyásolni az embereket, és ezt meg is tettük. Azzal nyugtattuk magunkat, hogy senki nem figyel minket, mi nem számítunk. Kiderült, hogy mégis - borzasztóan" - mondta egy újságíró.

Lelkiismeretes igaz magyarként, kérjük ossza meg az, akit szintén felháborít ez az eset! Vessünk véget a manipulációnak!