BOTRÁNY! Újabb családot tett tönkre teljesen a NAV! Brutálisan meghurcolták az asztalost! Gyomorforgató amit tettek: - Ugyan kérjük ossza már meg, akit szintén felháborít!


Elképesztő igaz történetét osztotta meg velünk egyik olvasónk: 
Amíg a nagy halak nyugodtan úszkálnak, addig az adóhatóság egy újabb egyszerű családot tett tönkre! Természetesen a törvény mindenkire vonatkozik, de ez a gyakorlatban is így van kérem?!! 


A jofogas.hu-n hirdette szolgáltatásait az a bútorasztalos, akinél a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi revizorai vizsgálatot folytattak. Egy év alatt több millió forint bevétele lett a „sufniműhelyből” — olvasható az adóhatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A NAV hírforrásai szerint, közérdekű bejelentés nyomán indultak el, de nem kellett sokáig keresgélniük, az ország egyik legnagyobb online hirdetési felületén azonnal rá is akadtak a bútorasztalosra, aki az ország egész területéről várta a megrendelőket.Az asztalos nyilatkozata szerint, ellensége, elégedetlen vásárlója vagy egyéb rosszakarója legjobb tudomása szerint nem volt. Talán az irigy szomszéd lehetett? Vagy egy "jóbarát"? esetleg a konkurencia? Akárki is volt, hasonló emberi magatartásról számtalanszor tett tanúbizonyságot a kedves magyar társadalom a "ha az én lovam megdöglött, dögölj meg a szomszédé is" elvet követve.Higgyék el kedves olvasóink, hogy számtalan országban szerzett tapasztalataink alapján, az efféle viselkedés kifejezetten a mi társadalmunkra jellemző. Bárki is tesz hasonlót, nagyon bízom abban, hogy a sors, Isten, Allah, Jehova bárki...méltányosan jutalmazza ezt a kedves gesztust.

A helyszínen egy családi ház garázsában asztalosmunkára utaló nyomokat, szerszámokat találtak. Mint kiderült, a különböző bútorok gyártását hirdető asztalos a szülei házának garázsában alakította ki műhelyét, és élettársa bankszámlájára utaltatta a vevőkkel az anyagköltség előlegét és a munkadíjat.


A "gaz adócsaló" szülei házában alakította ki műhelyét és elmondása szerint, épp a megélhetésükre elegendő pénzt dolgozott össze. Nyaralni még életében nem volt, egy 20 éves platós autóval dolgozott és hús sem került minden nap az asztalra.

Gratulálok A NAV-nak! Olyan embert kapcsolt le, aki dolgozott, és nem segélyért ment.. A NAV azonban a milliárdos csalóknak, a politikus bűnözőknek, csaló munkaerő cégeknek asszisztál.. Miközben Magyarország leghiteltelenebb felügyeleti szerve lett az egész világon Vidástól együtt... Kérjük ossza meg az, akit szintén felháborít ez az "eljárás"..!