Erre nincsenek szavak! ❤ ÍGY mentette meg a 8 éves, súlyosan beteg kisfiú életét Dr Horváth József rákkutató! Videón a csoda: - Mennyi szívet érdemel egy ilyen ritka IGAZ ember?!


Ő itt Beni. 8,5 éves, középsúlyos értelmi sérült. Nagyon kemény dolgokon ment keresztül már csecsemőként: koraszülött lett, inzulinpumpát kapott 2,5 hónaposan, agyi bénulás és még sorolhatnám.


2 hónapja keresett meg az anyuka a Cannabidiol (CBD) miatt. Bevallom: nagyon nem akartam elvállalni, mert kevésnek éreztem a bennem lévő CBD-tudást egy ilyen esethez. 
De mivel egy gyermekről van szó, így igent mondtam. Nagyon alaposan kidolgozott és átgondolt stratégiával alkalmazza már 2 hónapja az olajat. 2 hónap elteltével ma ezt a videót és beszámolót kaptam az anyukától, amit az engedélyével meg is osztok most. 

“2 hónap használat után én minden téren pozitívumot tapasztalok. Nagyon régóta próbálkozunk a biciklizés megtanulásával. Egyszerűen nem tudta fejben megérteni, összerakni, hogy a pedált tekerni kell, hogy gurulni tudjon. 
Csütörtökön végre sikerült. 
Értelmileg is azt mondom, hogy sok változás van. Nyitottabb, fogékonyabb mindenre.


Hihetetlenül örülök.  Köszönöm!” 

Természetesen ehhez elengedhetetlen volt az a rengeteg munka és foglalkozás, amit az anyuka tesz nap, mint nap Benivel! Dicsőség Istennek! 😊❤️