RENDHAGYÓ! Az édesanyát végstádiumú rákkal diagnosztizálják - 13 évvel később megosztja a titkos étrendet, amely megmentette az életét! Szívből köszönjük neked! Ez sokaknak hatalmas segítség lehet!


Amikor azt gondoljuk, hogy minden csodálatos az életünkben, hamar megváltozhat minden, és lerombolhatja az egészet.


A kétgyermekes anyukát 2005-ben diagnosztizálták először rákkal. Végigment a műtéten, kemoterápián, sugárkezelésen, de a rák a mellére is kiterjedt. 11 hónappal a betegség megállapítása után a fejében és a nyakában is találtak tumort.

Kathy Mydlach-Bero nem volt hajlandó feladni a harcot, de a gyógyszerek is nagy nyomást gyakoroltak a szervezetére.

„A veséim az utolsókat rúgták, a májam nem működött, a tüdőm sérült volt, a szívem meg összetört.” – emlékszik vissza Kathy. – a Liftable alapján.

Ekkor úgy döntött, hogy félredobja a kórházi protokollt, gondolván, hogy úgy is meg fog halni. Egy barátja javasolta neki, hogy egyen olyan ételeket, amik „rákellenesek”. Ezt tudományosan angiogenezisnek hívják, és a tumort tápláló ereket célozza meg.

“Az orvosaim csak annyit mondtak: “Huh. Ez érdekes “”- mondta Kathy.

Ezek azok az ételek, amik „megfojtják” a rákot:

Zöld tea, articsóka, szeder, áfonya, ananász, grépfruit, vörösbor, karfiol, ginzeng, kurkuma, zeller, szőlőmag, fekete csokoládé, paradicsom, málna, fokhagyma, cseresznye, citrom, kelkáposzta, kelbimbó, édesgyökér, maitake gomba, tök, szerecsendió, szója, eper, alma, narancs, lilaszőlő, brokkoli, levendula, olíva olaj, gyömbér.


Először a rák terjedése lassult le. Az orvosok, csak hüledeztek, hogy ez érdekes… Azóta 13 év telt el, és Kathy teljesen egészséges. Most másoknak segít legyőzni a rákot.

Ezenkívül a Harvard Egyetem kutatja a módszert annak megállapítására, hogy széles körben alkalmazható-e másoknál.

Nem lehet kétséges, hogy fontos az étrend. Kathy-nek megmentette az életét.

Micsoda hihetetlen történet, és annak bizonyítéka, hogy még sok lehetőség van a rettenetes betegség elleni küzdelemben, amelyet az emberek nagyrészt nem vettek figyelembe.

Oszd meg ezt a történetet barátaiddal és családtagjaiddal! Soha nem tudhatod, mikor mentheti meg valakinek az életét!