A vak fiammal Ádikával felszálltunk erre a vidéki buszra a vakvezető kutyusával együtt. A buszsofőr, amit művelni mert velünk arra nincsenek szavak..Ti mit tettetek volna? Köszönjük Szépen a segítségeteket!


A hétvégén történt. Egy vidéki (Szolnoki) buszra szálltunk fel az erősen látássérült fiammal, Ádámkával (mentünk a mamát meglátogatni) és a vakvezető kutyusunkkal, Gyömbérrel. A felszállás után a sofőr minden köszönés nélkül annyit kérdezett, a szájkosár hol van a kutyáról?


Mondtam, hogy a vakvezető kutyusokra nem kell szájkosár, amit törvény mondd ki. Bizonygatta, hogy az nem így van, kell a szájkosár, és egyébként is hol a kutya igazolványa? Máskülönben le lehet szállni.. őt nem érdekli.. mondta. Kérte, hogy mutassam meg, hogy ő valóban vakvezetőkutya-e. (Persze mindenki minket bámult, úgy mint a véres rongyot ez idő alatt..)

A hám természetesen nálunk volt, szerintem annak elég bizonyítéknak kellett volna hogy legyen, de lehet, hogy rosszul gondolom. . Elővettem, és meglepődtem, hogy ezt még senki nem kérte el, és ezt halkan meg is jegyeztem, amire a sofőr közölte, ha tehetné, az oltási könyvét is elkérné. Kéznél volt, odaadtam neki. Ezután mondta, hogy jegy valóban nem kell a kutyának, de szájkosár igen, de felszállhatunk.


Picit még dühöngtem rajta, de úgy voltam vele, legalább ezt is megoldottuk valahogy. Majd miután átszálltunk a következő buszra, azon is az első kérdés volt, hogy hol a szájkosár? Ott már nem volt hosszú párbeszéd, mondtam, hogy törvény szerint nem kell, majd hátra mentünk anyukámmal. Együttérzésből nulla, hát ilyen emberek is vannak...
Kolarovszki Anita