Összetörve írok nektek. „Ön menthetetlen, nem adunk több kezelést!” - És így vettél el tőlem drága férjemet. Segítsetek, hogy történhet meg ez hazánkban?! Le vagyok sújtva..!


Kedves mindenki, elszeretnék mesélni nektek egy szomorú, de annál tanulságosabb történetet. Kíváncsi vagyok, Ti hogy látjátok ezt: 


Gyomorrákja volt a férjemnek, évekig nagyon keményen küzdött, küzdöttünk ellene. Megműtötték, kapott kemoterápiát, nem adta fel. Aztán egy bizonyos ponton azt mondta az orvosa, hogy értelmetlen bármilyen kezelést is kapnia, mert menthetetlen. Akkor omlott össze. - És én is. Hosszasan kérlelte a kezelőorvosát, hogy folytassák a kemoterápiát, de ő nem engedte, mert szerinte értelmetlen. Addig küzdött a férjem, amíg egy gyógyszerkísérletbe bele nem került, mert úgy érezte, hogyha nem csinál semmit, akkor azonnal belehal a betegségébe. A gyógyszerkísérlethez kellett egy kis csalás, mert csak olyan jelentkezhetett, akinek az orvosa javasolta, és rá kellett írnia azt is, hogy mekkora a túlélési esélye. Az övét akkor négy hónapra taksálta az orvosa, de a papírra mégis ráírta, hogy egy év, vagyis 12 hónap. Ennyi kellett minimum a gyógyszerkísérletbe kerüléshez. A kísérleti gyógyszereknek rengeteg mellékhatásuk volt, lassan az alapbetegsége feledésbe is merült, mert mindig lett valami új. Aztán szép csöndesen meghalt, nem sikerült sem megmenteni, sem meghosszabbítani az életét végül. Igazából akkor lelkileg feladta, amikor kijelentették, hogy nem kezelik tovább, és én ezt óriási hibának tartom. Ez nem a realitásról szól, hanem a reményről és az életminőségről. 


Egész életében fizette a járulékokat, a betegsége pedig annyira kiszámíthatatlan és ismeretlen volt az orvosok előtt, hogy nyugodtan kaphatta volna tovább is a koktélt. Ez az egyik nagyobb fővárosi korházban történt. Meggyőződésem, hogy hónapokat vettek el így az életéből.

Össze vagyok törve és fel vagyok háborodva a hazai orvosi gyakorlaton. 
Hol van ilyenkor az orvosi empátia, és az életmegmentésére feltett eskü? Egyszerűen nem tudom ezt feldolgozni! :(

Köszönöm, hogy meghallgattatok, és csak annyit kérek tőletek, ha ti is együtt éreztek velem, azt egy megosztással fejezzétek ki. Hálásan köszönöm,
Barabás Ilona