Anikó kőkeményen nekiment és kiosztotta a hajléktalanokat: " Gyűlölöm, hogy büdösek, pofátlanok," nyílt levél mindenkinek - Szerintetek igaza van?


Nálam most végképp betelt, ennyi volt, kész. Pedig utálom látni őket! 


Utálom, hogy rám köszönnek és aprópénzt kunyerálnak. Utálom, hogy büdösek és koszosak, gusztustalanok és öntörvényűek, és nem ismernek határokat. Utálom, hogy kitaszítottságuk fájdalmát haragba fordítják, hogy agresszívekké és pimaszakká válnak, hogy békés embereket zaklatnak. Utálom, hogy nekik már minden mindegy.

És utálom, hogy én meg nem teszek semmit. Néha ugyan viszek pár ruhát a közért nagy kukái mellé, vagy egy régi paplant, vagy mellé teszem az üveget, nem bele, hogy vissza tudják váltani és aztán alkoholt vegyenek belőle. Igen, alkoholt, és én is azt vennék, ha az utcán kellene élnem. Azt vennék, nem kenyeret, mert arra vágynék, hogy lehetőleg ne legyek józan. Hogy folytonosan eltompítson valami, hogy ne érezzem a saját szagomat, ne lássam a saját egyre idegenebbé váló bőrömet, hogy ne halljam a saját gondolataimat.

Alkoholt vennék, hogy lemossam vele a szégyent, az emberek pillantásait amikor kiszállnak az autójukból, az érzést amikor nagy ívben kikerülnek nehogy megfertőzze őket a létezésem, amikor félnek tőlem, utálkoznak, lesajnálnak, vagy éppen megvernek, mert én éppen rosszkor rossz időben, és mert engem lehet. Igen, leinnám magam, mert nem akarnék emlékezni arra az időre, amikor még volt hova hazamennem, volt hol fürdenem, reggel volt min kávét főznöm, és nem kellett a bokorba pisálnom, hogy aztán a kutyák is acsarkodva ugassanak rám, mert rosszemberszagú vagyok.

Most az én adómból a rendőr azzal tölti az idejét, hogy felsőbb utasításra hajléktalant zaklat. A bíróság az én pénzemből meg gyorsítottan elítéli, de az igazi bűnre nincs kapacitásuk.


Életvitelszerűen a közterületen tartózkodni bűn. Életvitelszerűen a közvagyont lopni megengedett.
A palota ablakából üldözni a szegénységet az rendben van. Megtanulhatnánk már, mert megmondták nekünk, hogy mindenki annyit ér amennyije van.

Olyan világot szeretnék, ahol a politikus a példamutatásával akar hatni, nem megfélemlítéssel és embertelenséggel. Ahol az állampolgár a lelkiismeretére hallgat nem a gyávaságára. Ahol senki sorsa nem dől el azzal, milyen anyagi körülmények közé születik. És mindenki annyit ér, amennyije a fejében és a szívében van.
Igen, tudom, reménytelenül naiv vagyok.

Szégyellem magam. Mert én is hagytam, hogy ez történjen. Mert nem mentem ki az utcára már nagyon régen, és nem hívtam magammal még egy embert.
Szégyellem, hogy eluralkodott bennem a reménytelenség, és nem hiszek már a változásban. Szégyellem, hogy elmenekülök a lakásom falai közé. Mert nekem még van. Mert szerencsés vagyok. Ez különböztet meg tőlük.
Ja, mert nekik jó így? Nem is akarnak ezek jobbat? Állatok ezek, reménytelen birkák?
Kapjunk már a fejünkhöz emberek!!! Mi mit csinálunk itt most társadalmi szinten? Nekünk jó így? Nem akarunk jobbat? Reménytelen birkák vagyunk?