Fát lopott Levente, mert fáztak. A rendőrök úgy meglőtték, hogy életét vesztette, Őszinte Részvétünk!


Főbelőttek a rendőrök egy falopáson tetten ért férfit a Maros megyei Beresztelkén (Breaza) - közölte az Agerpres hírügynökség.


A rendőrségi szóvivő szerint a falopást a 112-es segélyhívó számon jelentették vasárnap, és a fegyverhasználatra azt követően került sor, hogy a tetten ért férfi nem engedelmeskedett a helyszínre vezényelt hatósági közegnek. A főbe lőtt férfi a helyszínen életét vesztette.

A Zi-de-zi.ro marosvásárhelyi hírportál hétfőn megszólaltatta az eset egyik szemtanúját, aki elmondta:

A rendőrök által lelőtt 25 éves Leventével és egy 13 éves gyermekkel együtt gyűjtöttek száraz ágakat az erdőben, hogy ezekkel fűtsék télen a házukat.

A tanú szerint a rendőrök nem figyelmeztettek, hanem azonnal a társa fejére céloztak, amikor pedig látták, hogy az áldozat meghalt, elmenekültek az erdőből. Hozzátette: főbe lőtt társát a jelen lévő gyermekkel együtt tették fel a szekérre, és vitték ki az erdőből. Úgy értékelte: a társát kivégezték.


A portál a Maros megyei törvényszéki ügyészség hétfői közleményét is idézte, mely szerint a rendőrök 'egy csoport roma etnikumú személyt' értek tetten falopáson. 'Előállításuk és azonosításuk érdekében a rendőrök kénytelenek voltak használni a szolgálati fegyverüket' - áll a szűkszavú közleményben.

Egy megosztással fejezzük ki őszinte részvétünket! Nyugodj Békében te drága lélek!