FRISS! Pontosan ennyivel "emelkedik" majd a januári nyugdíj..


FRISS! Pontosan ennyivel "emelkedik" majd a januári nyugdíj..
A kormány nem változtatott a nyugdíjak jövő évi emelésének mértékén, januártól 2,7 százalékkal emelkednek a járandóságok.


'Ez kijelenthető, igen' - ezt mondta ezzel kapcsolatos kérdésünkre a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter.

Az elmúlt hónapokban egy sor elemzés látott napvilágot - köztük a Magyar Nemzeti Banké - amelyek szerint jövőre meghaladja a 3 százalékot is az infláció. A kormány 2,7 százalékkal számolt a 2019-es költségvetés összeállításakor, és ehhez igazítottan állapították meg a nyugdíjemelést mértékét is, a jogszabályoknak megfelelően.

Portálunk rendszeresen és elsőként számolt be az elmúlt időszakban arról, hogy az inflációs folyamatok miatt szükség lenne a kormányzati döntés korrigálására. Erre megvannak a kormány eszközei, pár éve is az utolsó hetekben döntöttek arról, hogy az addig tervezettnél magasabb emelésben részesítik januártól a nyugdíjasokat.


Most erre nem hajlandó a kormány - derült ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaiból. Gulyás ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben az inflációs folyamatok azt igazolják, hogy a kormány előrejelzése téves volt, készek korrigálni a döntésüket.

Azt nem részletezte, hogy mit ért ez alatt. A vonatkozó törvény alapján adott év novemberében automatikus korrekcióra kerül sor. Erre idén nem volt szükség, az infláció alatta maradt a nyugdíjemelésnek abban az időszakban, amikor a kiegészítést kalkulálni kellett, de jövőre valószínűleg előáll ez a helyzet. - Nyilatkozta a miniszter.