Le a kalappal Tamás, az édesapa előtt, aki éjt nappallá téve dolgozik a 3 félárva babáért. Az édesanyjuk büszke lehet az apukára a példás magatartásáért! Hány szívet érdemel? ❤


Már majdnem egyévesek az ország hármas ikrei: Lénán, Mirán és Milánon rengeteg ember segített, amikor az anyukájukat elveszítették a születésük után.


Apukájuk, Fábián Tamás (30), valamint a nagyszülők, rokonok persze, a gondjukat viselik a kicsiknek.

– Ahogyan azt látjátok a képeken, minden a legnagyobb rendben van – üzente Tamás a Tündérkör Alapítványon keresztül.

A családfő újra dolgozni kezdett: reggeltől estig és estétől reggelig hajt a kamionjával, hogy a babáknak mindene meglegyen.

– Sokszor nagyon elfáradok, de boldogan teszem a dolgom, hiszen három isteni okom is van a mosollyal teli fáradtságra. A kicsik imádni valóak, növekszik a fogacskájuk, gügyögnek, nevetnek, szemmel láthatóan élvezik az életet! Ezért is megyek annyit, hogy élvezzék, hogy mindenük meglegyen, de persze, azt sem felejtem el, hogy az egész ország segített nekik! – mondta lapunknak az apuka.

A hármas fogat tagjai nem sokkal a születésük után, amikor az édesapjuk hazavihette őket a kórházból
Az adományokból összegyűlt összeget továbbra is lekötve tartja, hiszen a telekvásárlás még várat magára. Ennek oka, hogy az általa kiszemelt porta tulajdonjoga még mindig tisztázatlan.


– A kiszemelt telek három oldalán is rokonok, szeretteink élnek, így mindenfelől segítő kéz lenne. Ezért ragaszkodunk ennyire ehhez a házhoz, hiszen akik segítenek nap mint nap a kicsiknek, záros időn belül ott lennének, ha szükség van rájuk – folytatta az apuka, aki reméli, hogy hamarosan tisztázzák a részleteket, s elkezdődhet az építkezés.

Addig is dolgozik, avagy a kicsikkel van. Az egykori segítőknek pedig garantálta: ők is minden jótékonysági koncerten vagy adománygyűjtésen ott lesznek az ikrekkel.

Letti (†34) és Tamás (30) élete legboldogabb szakaszában következett be a tragédia
– Soha nem felejtem el azokat a napokat én sem, ahogy sokan mások sem: jött a szörnyű hír nem sokkal karácsony előtt, s tényleg egy emberként fogott össze az ország! Nekünk pedig továbbra is fél szemünk az ikreken, Tamásékkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot – mondta a Tündérkör Alapítvány kurátora, Tóth Ferenc.

Nem tudták megmenteni az anyát

Tamás feleségét, Lettit (†34) a szülések alig egy százaléka után fellépő HELLP-szindróma súlyos vérzéses szövődményével kezelték. Állapotát átmenetileg sikerült stabilizálni, újraélesztették, de a szülés után néhány órával ismét leállt a keringése, és az asszony elhunyt.