Óriási nem várt fordulat Galambos Lajos évek óta húzódó ügyében: Ártatlan! Van bizonyítéka is arra, hogy nem lopott! - Megható amit most nyilatkozott az ügyben:


Bizonyítéka is van arra, hogy egyáltalán nem lopott:


Ügyvédjenek hetekbe tellett, mire átolvasták a 44 ezer oldalnyi vádiratot. Eközben bukkantak egy fontos, ám figyelmen kívül hagyott dokumentumra, melyben az ÉDV Zrt. kijelenti: nem történt vízlopás a Lajcsihoz köthető tatai lakóparkban. A vád szerint ugyanakkor itt 18 millió forintos tartozás keletkezett


Lajcsi az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Évek óta mondom, hogy soha még egy csokit sem loptam, nemhogy közműveket. Igen érdekesnek találom, hogy maga a vád teszi be a bizonyítékok közé az ártatlanságomat bizonyító iratot, de ennek ellenére is fenntartja az ellenem felhozott koholmányt. Szép lassan midenre fény derül, már csak az a kérdés, ki adja majd vissza nekem és a családomnak a tőlünk elvett időt, mert az számomra pótolhatatlan..” – mondta a zenész a Ripostnak.