Rendhagyó! Csernus Imre úgy helyretette a mindenbe beleokoskodó Andy Vajnát, ahogy eddig még senki sem. - Te egyetértesz kemény, ám igaz szavaival?!


Számos hírt közöltünk már az itthon meglehetősen népszerűtlen Andy Vajnáról. Valljuk be, egy olyan közszereplőt, aki mindenbe beleüti az orrát, és túlnyomó részt bántó, okoskodó kritikát fogalmaz meg másokkal szemben, aligha lehet kedvelni.


Így lehetett ezzel az elismert magyar pszichiáter, Csernus Imre, akiről tudjuk, hogy nem szokott belefolyni sem a politikába, sem az itthoni celeb életbe különösebben. Ám az utóbbi idők történéseit, saját bevallása szerint is, már nem tudja szó nélkül hagyni. Andy Vajnához címzett sorait változtatás nélkül idézzük:

"Kedves Vajna Úr!

Ön oly nagy és becses embernek gondolja magát, de én szerényen azt javaslom próbáljon alább adni a nárcisztikus egojából. Tudja, tapasztalatom szerint az ego egy csúnya dolog, és én bizony úgy látom, hogy ha nem magáról beszélnek a médiában, ha nem kapja meg amit akar, önt azt szinte fizikai fájdalommal tölti el.


Az orvosi szaknyelvben erre van megfelelő definíció, de az egyszerűség kedvéért én csak úgy fogalmazok: Ön beteg. Kérem kezeltesse magát mihamarabb, így nem csak közvetlen környezetének, de sok sok embernek szívességet tenne vele." - kelt ki magából Csernus Imre

Maradok tisztelettel,
Dr. Csernus Imre

- Ha ön is úgy gondolja, hogy igaza van Csernus doktornak és nagyon ráfért már Andy Vajnára a kiosztás, kérjük ossza meg ezeket!