Egy 3 gyermekes magyar anyuka szívfacsaróan őszinte levele a kormányfőhöz és mindazokhoz, akik megszavazták a rabszolgatörvényt: - Aki tudja ossza meg őszinte és fájóan IGAZ szavait!


Ettől hangos a napokban Magyarország. Sok sok ember szólalt fel a rabszolgatörvénynek is nevezett egyoldalú Munka törvénykönyve módosítása ellen, ám egyik sem volt olyan átütő erejű, mint amit ez a reményvesztett háromgyermekes magyar édesanya írt kétségbeesésében.


Reméljük eljut azokhoz is, akik ezt a törvényt megalkották és megszavazták. Segítsetek neki ebben! Álljanak facebookra is kirakott sorai itt változatlanul:

"Tisztelt Miniszterelnök Úr! Eme levelemet eljuttatom önnek írásos és hivatalosan megcímzett formában is, ámbár tudom, valószínűleg soha nem fog eljutni Önhöz és így nem tudja majd elolvasni. Ezért osztom meg soraimat facebookon is, ami ma már egy sokkal hatékonyabb közlési forma.
Én egy Szolnokon élő három gyermeket nevelő édesanya vagyok. A helyi gumigyárban dolgozom három műszakban, hogy eltudjam tartani családom, mivel férjem rokkantnyugdíjas így az ő jövedelme nagyon kevés. Inkább csak a gyerekekre tud figyelni, ami így is hatalmas segítség számomra. Tudja, mikor megtudtam, hogy a szóbeszédből Önök szinte napok alatt új törvényt csináltak, azt a mai napig alig tudom elhinni és józanul gondolkozó felelős magyarként felfogni. Tudja a munkásréteg képezi a magyar társadalom jelentős részét, amivel önök most nagyon kiszúrtak.


Tudja nem csak nekem vannak gyermekeim akiket szeretnék (ha az időm és MUNKÁM engedi) minél többet látni és édesanyaként méltó mód felnevelni az életre. Önök ezt az időt veszik és vették el most családok ezreitől, még ha csak azt mondják "pár órácskákról van itt szó" Ugyan adja már Ön össze azt a sok "pár órácska" túlórát.. Én a plusz túlóra pénz helyett inkább a CSALÁDOT választom és azt az örömet amit velük tölthetek, mert azt a pénz sose tudja megadni vagy kárpótolni. Köszönöm Miniszterelnök úr, hogy így kiszúrtak családok ezreivel. Köszönöm, hogy még ha az (elején?) talán bíztam is abban, hogy önök felelősen tudják irányítani ezt a nagy bajban lévő országot ISMÉT cserbenhagytak." Egy felelős magyarként gondolkozó és dolgozó családanya,
Kis Mónika.

- Önök mit gondolnak az anyuka szavairól? Reméljük eljut azokhoz is, akik ezt a törvényt megalkották és megszavazták. Segítsetek neki ebben!