FRISS! Ismét nagy baj van Boros Lajossal, most jelentette be a szomorú hírt állapotáról: - Egy szívvel mutassuk ki felé támogatásunkat!


Ismét betegeskedik Boros Lajos. A szomorú hírt maga a rádiós osztotta meg közösségi oldalán.


Boros Lajos hosszú hallgatás után tért vissza néhány hónapja a nyilvánossághoz. Mint korábban megírtuk, az egykori rádiós komoly betegséggel küzdött, már egy évvel ezelőtt is szívbajok miatt került kórházba. Ahogy akkor mondta, a szíves "35 százalékon ketyegett", akkor tetőtől-talpig kivizsgálták, hogy mi okozhatja a bajt.

Júliusban került be a kórházba, hogy megoperálják, ezután pedig hónapokig tartó hallgatás következett. Októberben tért vissza újra és ekkor már beszélni is hajlandó volt arról, mi történt vele: öt hétig gyakorlatilag kómában feküdt, miután nem tudták felébreszteni a műtét miatti altatásból.

Boros Lajos most Facebook-oldalán tett arra utaló megjegyzéseket, hogy a baj még nem hárult el a feje fölül.


"Nos, gyerekek, hosszú távú lábadozás, tüdővíztelenítés, gyógyszertesztelés mert még nagyon nem vagyok úgy, ahogy kellene lennem." - írta a rádiós, ami azt is jelentheti, hogy mostani gyógyszerei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

- Mi szívből kívánjuk, hogy végre teljesen felépüljön a legendás rádiós és egészsége újra a régi legyen! Egy szívvel mutassuk ki felé támogatásunkat!